Tovább az elektronikus kiadványokra
Tovább az Eseménytárra

 

 

A történeti kutatás egyik alapvető célja az események-folyamatok kezdetének, időtartamának pontos meghatározása. Ezt végzi a „kronológia” – időtan – mint a történettudomány egyik segédtudománya. Legyen szó emberi vagy természeti történelemről.

A „kronológia” ugyanakkor történetírói műfaj: a történések előadása szigorú időrendben. Ilyen értelemben a kronológiát a történelmi ábrázolás egyik műfajának tekintjük. A mi értelmezésünk szerint közli a történés pontos idejét, helyét és azt, hogy „akkor”, „ott” mi történt.

A Történelmi Tár segíteni szeretné a történések időbeli pontos meghatározásának újrabecsülését. Ezért is az Eseménytár közöl részben e-könyveket – tematikus kronológiai feldolgozásokat – és emellett kísérletet tesz a „vég nélküli” magyar történelmi kronológia létrehozására. (Kihasználva a digitális közlés és szerkesztés nyújtotta lehetőségeket.) Vég nélküli e kronológia, mert a szerkesztőség folyamatosan javítja-bővíti tényanyagát. Merthogy tisztában vagyunk azzal: mégoly biztosnak tűnő állításainkat is folyamatosan újra kell vizsgálnunk, okadatolását ki kell egészítenünk. Vég nélküli, mert az Időtár a magyar nemzet történelmének példáján megkísérli bemutatni: miként lehet a földi élet teljességét a történések időrendjével megragadni. Az Eseménytár szerkesztésében kiemelten számítunk kollégáink közreműködésére, javaslatokra, helyesbítésekre, kiegészítésekre.

A Magyar Történeti Kronológia támaszkodik hazai szakirodalom egészére. Összeállításának és szerkesztésének elveit a 2003-ban a História folyóiratban közzétett szerkesztői koncepció határozta meg. (Ezt alább közöljük.) A szerkesztői koncepcióban célul kitűzött, tematikájában „totális kronológiát” a rendszeres kiegészítések során, folyamatosan kívánjuk elérni.

A Magyar történeti kronológia összeállítója és szerkesztője Glatz Ferenc, olvasószerkesztője Burucs Kornélia, Pótó János. A szerkesztőbizottság: Csorba László, Gecsényi Lajos, Makk Ferenc, Molnár Antal, Pók Attila, Soós István, Szász Zoltán, Székely György, Tringli István, Zsoldos Attila. Szerzőit az adott fejezetek tartalomjegyzékénél közöljük.

I. Ferenc leiratban elismerte az erdélyi róm. kath. Státus törvényességét.

Annak érdekében, hogy a gyermekek elsajátíthassák a liturgikus nyelveket, Hajdúdorog tanácsa határozatot fogadott el arról, hogy az iskolákban oroszul és oláhul is kell tanítani.

I. Ferenc rendeletben biztosította az ortodoxoknak közhivatalokban való alkalmazását és a román ifjúság iskolai oktatását.

Szabolcs vármegye református lelkipásztort kért a nemesi felkelésben részt vevő katonái számára az egyházkerülettől.

Zelada vatikáni államtitkár rosszallását fejezte ki a bécsi nunciusnak, amiért II. Lipót mellett utolsó óráiban nem volt pap. Az esetet gyakorinak és a fölvilágosodás szellemének minősítette.

Váratlanul, a halottak szentségének felvétele nélkül elhunyt II. Lipót német-római császár, magyar király, aki egyházpolitikájában elvette ugyan a jozefinista rendeletek élét, de az ún. államegyház eszméje mellett kitartott. A trónon I. Ferenc követte.

Losoncon református lelkészképző intézet nyílt.

II. Lipót király rendelete a protestánsok részéről adott reverzálisok érvényességéről és fenntartásáról. (Az 1807. október 12-i királyi rendelet ugyanezt megerősítette.)

A 20 991. számú királyi rendelet engedélyezte, hogy a vallásalap, a tanulmányi alap, az alapítványok stb. tőkéit törvényes kamatra magánszemélyeknek kölcsönözhessék.

Veszprém vármegye közgyűlése Sándor Lipót főherceg nádorhoz beadott felterjesztésében ismét sürgette a zirci ciszterci apátság elválasztását a heinrichaui apátságtól. Amíg ez bekövetkezik, azt kell kieszközölni a királytól, hogy helyreálljon a magyarok passzív választójoga, és a magyarok legyenek Zircen az elöljárók és az apátság gazdaságának vezetői.→ 1793. január 27.