A pjánobori műveltség (→ Kr. e. 300 – Kr. u. 300) népessége a Vjátka-vidékre ­(­aze­linói műveltség) menekül a Káma mellől. Földművelők, illetve állattartók voltak, ­fém­mű­vességük is fejlett, az egyik temetőjükben szerszámaival eltemetett kovács sírjára leltek. Az azelinóiak később szerepet ­játszottak a votjákok (udmurtok), valamint a ­cseremiszek (marik) kialakulásában. (Az újabb feltárások-kutatások alapján az is feltételezhető, hogy a Volga és Káma egybeszakadásánál már időszámításunk kezdetekor ­kiala­kulnak e műveltség jellemző vonásai – előfordulnak például részleges lovas ­temet­kezések –, s innen e népességet az ­ide­érkező imenykovóiak szorítják ki 370–400 körül.) (→ 400/500–­700)