Az oldalon lévő Célzott keresés használatával, illetve a bejegyzések alatt található címkék segítségével könnyen megtalálhatja az Ön által keresett kronológiát
Németország hadüzenet nélkül megtámadja Lengyelországot. A mintegy 1,5 millió főnyi német hadsereg, az 54 hadosztály (ebből 6 páncélos és 4 gépesített), a közel 3000 harckocsi és a kb. 1300 repülőgép az Észak és a Dél hadseregcsoportba, valamint az 1. és a 4. légiflottába tömörül. A kb. 1 milliós lengyel hadsereg 38 gyalogoshadosztályból, 11 lovasdandárból és 2 gépesített dandárból áll, kb. 1100 könnyű páncélozott harcjárművel és 745 repülőgéppel rendelkezik. A 8220/1939. ME. sz. rendelet értelmében minden hadtestparancsnokság székhelyén országmozgósítási kormánybiztos működik. A budapesti német követ közlése a magyar külügyminiszternek: Németország nem kéri Magyarország részvételét a háborúban, de a magyar kormány ne tegyen semlegességi nyilatkozatot. Az Elnöki Tanács 1989:14. számú törvényerejű rendelete jogutód nélkül fölszámolta az Állami Egyházügyi Hivatalt, megszüntette az állami hozzájárulás kötelezettségét az egyházi állásokhoz. Ezután csak az Elnöki Tanácsnak maradt meg az előzetes hozzájárulási joga olyan állásoknál, amelyek nem magyar (pápai) joghatóság alá tartoznak: katolikus magyar püspökök, az esztergomi, a kalocsai, egri érsekek, a pannonhalmi Szent Benedek-rendi nullius főapát, püspöki koadjutor, segédpüspök, apostoli adminisztrátor, nagyprépost, a római Pápai Magyar Egyházi Intézet igazgatója, címzetes püspök. → 1990. január 24. Az 1092/1989. MT számú rendelet a lelkiismereti és vallásszabadság érvényesülése érdekében, az állam és az egyházak, felekezetek közötti kapcsolatokkal összefüggő kérdések és ilyen jellegű kormányzati döntések véleményezésére, előkészítésére Országos Vallásügyi Tanácsot hozott létre. Elnöke a miniszterelnök, elnökhelyettese a művelődési miniszter, titkára a Minisztertanács Egyházpolitikai Titkárságának vezetője. Glatz Ferenc művelődési miniszter a televízióban részletesen ismertette a művelődési tárca programját, bejelentette szándékát az állami iskolaalapítási monopólium feloldásáról s így az egyházi és magániskolák alapításának szabadságáról, az állam és egyház új típusú viszonyából következő tárcafeladatokról. Az ember legkorábbi (őskőkori) emlékei az Urál-vidéken, a Perm környéki területeken. Őskori település a Káma felső szakasza mentén, amelyet felfedezőjéről, Talickijról nevezték el. A Sigir-tó partján, Jekatyerinburg környékén feltárt települések kora. A tőzegbányászás alkalmával a 19. század végétől kerültek elő a többrétegű ősi település leletei. A tőzegesedés miatt jól megőrződtek a szerves anyagból (fából, csontból) készült tárgyak is. A fából faragott, díszes nyéllel ellátott ivócsanakok, sí- és szántalpak, evezők, nyilak, állat- és emberfigurák közül különleges leletnek számít egy 5,3 m magas emberszobor, amely az átmeneti kőkorból származik. (A radiokarbon keltezés szerint a 7900-as–7800-as évekből.) Délről nomád eredetű népcsoportok érkeznek a Középső-Volga Szamara-vidéki szakaszához, s a Volga nagy kanyarja által közrefogott területen telepednek meg. A helyi kutatók általános feltevése szerint onogur-bolgárok voltak, ezt azonban néhányan vitatják is, mivel a jövevények temetkezési szokásai (kővel kirakott halomsírok) különböznek a volgai, doni és dunai bolgárok temetőitől. 650 után – valószínűleg több hullámban – újabb déli csoportok érkeznek. A temetkezési szokások sokszínűsége arra utal, hogy kevert népiségűek voltak, anyagi műveltségük számos, az Észak-Kaukázus és a Don–Donyec vidékére jellemző vonással rendelkezett. Minden bizonnyal bolgár-török nyelvet beszéltek, s kapcsolatba kerültek a keleti szomszédságukban élő ősmagyarsággal (→ 550–750). Ezért joggal feltehető, hogy bolgár-török jövevényszavaink legkorábbi rétege ekkor kerülhetett nyelvünkbe. (→ 740/750–950) |